Modern oktatás-képzés

A tudás kölcsönös megosztása

A korábbiak alapján az élelmiszerlánc-biztonság megteremtése összetett kihívást jelent, amelyre – részben – egy olyan integrált oktatási-képzési-ismeretterjesztő rendszerrel kívánunk választ adni, amely tudományos alapokra épül, figyelembe veszi a kockázatbecslési és élelmiszerlánc-felügyeleti tapasztalatokat, és több eszköz egyidejű alkalmazásával a társadalom széles körét célozza meg. Ennek megvalósításához már az európai uniós források felosztásánál körültekintően kell eljárni, hiszen megfelelő pénzügyi eszközöket kell biztosítani a tematikák kidolgozására, az új tananyagok megírására, az integrált rendszer felépítésére, valamint az ismeretterjesztésre.

Gyermekek oktatása

Az élelmiszer-eredetű megbetegedések legalább 70–80%-a – hatósági adatok szerint – a háztartásokban, az élelmiszer-higiénia betartásának hiánya miatt következik be, vagyis az ismeretek terjesztésével és a fogyasztói szokások megváltoztatásával elkerülhető lenne. A fogyasztói magatartás kialakulásában kritikus fontosságúak a gyermekkorban megszerzett ismeretek és attitűdök. Ennek érdekében az élelmiszerlánc-biztonsággal való ismerkedést már a bölcsödében, óvodában el kell kezdeni. A gyermekek korai megszólításának célja kettős: egyrészt közvetlenül a gyermekekhez szólunk, másrészt ezen a korosztályon keresztül a szülőket, azaz a felnőtt társadalmat is könnyebben el lehet érni. Az óvodás korosztályban kell leginkább számolnunk a társadalom heterogenitásával, talán az óvodákban jelentkezik a legélesebben a hátrányos helyzetűek lemaradása, egyes gyerekek sokszor itt találkoznak először azzal, hogy étkezés előtt meg kell mosni a kezüket. Az óvodai oktatást játékosan, élményközpontúan kell megvalósítani.

Az általános iskolai korosztálynál már elindult az élelmiszerlánc-biztonság kérdésének Nemzeti Alaptantervbe emelése, illetve integrációjának előkészítése az egyes kerettantervekbe. Ezzel párhuzamosan egy önálló élelmiszerlánc-biztonsági modul elkészítése szükséges az egynapos iskola koncepciójához illeszkedve. A modul megtervezésénél fontos szempont, hogy az egyes részek felhasználhatók legyenek háttéranyagként más tantárgyak esetében is (kémia, biológia, természetismeret, környezetismeret, technika, életvitel és gyakorlat), illetve önállóan alkalmazhatók legyenek a tanórákon kívüli iskolai foglalkozásokon. Fontos, hogy együttműködés alakuljon ki ezen a területen a táplálkozás-tudománnyal, a környezetvédelemmel és a fogyasztóvédelmi politika egyes célkitűzéseivel is. A diákokat nemcsak mint fogyasztókat, hanem mint potenciális leendő vállalkozókat, kutatókat stb. is meg kell szólítani. Az általános iskolai élelmiszerlánc-biztonsági oktatás hatékonysága érdekében a pedagógusok részére biztosítani kell a korszerű ismeretek elsajátításának lehetőségét mind az alapképzés, mind pedig a továbbképzések során.

Középfokú oktatás

Egyre kevesebb fiatal látja meg a magyar agráriumban, élelmiszeriparban kínálkozó lehetőségeket. Ennek következtében a szakképzési intézményekbe felvételiző diákok többsége eleve alulmotivált, és a képzést befejező, kisebbségben lévő elkötelezett szakemberek is sok esetben rögtön külföldön keresik a boldogulásukat. Az élelmiszerlánc különböző iparágaiban ennek köszönhetően ma nagyon sok alacsonyan képzett vagy szakképzetlen munkavállaló dolgozik, a foglalkoztatást pedig magas fokú fluktuáció jellemzi. Ez nemcsak a hazai élelmiszergazdaság minőségpolitikai célkitűzéseit veszélyezteti, hanem közvetlen élelmiszerlánc-biztonsági kockázatokat is jelent.

A korábban említett, a gyerekek oktatását célzó programokat a középiskolákban is folytatni kell. Emellett azonban az élelmiszerlánc-biztonság területén a szakiskolák rendszerét a jelenleginél koncentráltabban kell kialakítani. Az egyes képzőhelyek technológiai felszereltsége az eszközök költségigénye miatt csak így tartható naprakészen, az ipari gyakorlatnak megfelelő, vagy azt meghaladó szinten. A technológiailag fejlett képzőhelyek a tudáshálózat részeként együttműködhetnek a szaktanácsadásban és az iparban dolgozó szakemberek időszaki továbbképzésében is (élethosszig tartó tanulás). Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy – a korábbiaktól eltérő jelleggel, az élelmiszervállalkozásokra kisebb terhet róva – hogyan vonhatók be a szakiskolák a nélkülözhetetlen alapismeretek képzésébe, vagyis az élelmiszerláncban dolgozók élelmiszerhigiéniai felkészítésébe. Szükség van az élelmiszerlánc termelési, feldolgozási, kereskedelmi, vendéglátási területén dolgozók oktatásának, képzésének és a képzéshez használt tankönyvek, jegyzetek szakmai színvonalának felmérésére és felülvizsgálatára. A piaci igényeket jól ismerő, állam által elismert szakmai szövetségeknek a jelenleginél jelentősebb befolyást kell engedni a tananyagok időszakos felülvizsgálata során.

Felsőfokú oktatás

Az agrár-felsőoktatásban – általánosságban – probléma a szakmájukban sikeres, példamutató felkészültségű gyakorlati szakemberek oktatásba történő bevonásának átjárhatatlansága. Ennek megoldása mellett azonban még fontosabb az egyetemi oktatók oktató és kutató tevékenységének nemzetközileg elismert színvonalra emelése. Ennek megfelelően emelni kell az ilyen jellegű követelményeket, valamint az oktatói munkához és az oktatószemélyzet alkalmazásához biztosítani kell a feltételeket.

Az agrár- és élelmiszertudományi felsőfokú képzések száma jelentősen megnövekedett az elmúlt 15 évben. Mindez azt eredményezte, hogy az egyes intézmények között komoly verseny folyik a hallgatókért, ez azonban sajnálatos módon nem minőségi, hanem mennyiségi versenyt jelent. Az intézmények a finanszírozási mechanizmusból következően kényszerpályán mozogva nehezen képesek valódi minőségi elvárásokat megfogalmazni a hallgatóikkal szemben. A kutatás-fejlesztési források elosztásánál ugyancsak hátrányt jelent a nagy számú, párhuzamos képzés egyidejű jelenléte, amely a források elaprózódásához vezet. Ez nem teszi lehetővé az igazán hatékony, az élelmiszerágazat számára stratégiai fontosságú funkciókat betölteni képes tudásközpontok létrejöttét. Három-négy képzési központ létrehozásával a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrásokat koncentrálni lehetne, amellyel egy magasabb fokú elméleti tudást, tudományos elmélyültséget biztosító, valóban egyetemi színvonalú mérnöki képzés valósulhatna meg, más intézményeknél pedig törekedni kell a jelenlegi BSc szintnél sokkal gyakorlatiasabb, üzemmérnök jellegű oktatásra, amelyre az ágazatnak jelenleg is szüksége van.

A felsőfokú növényvédelmi képzés rendszerét felül kell vizsgálni, különös tekintettel az általános agronómiai ismeretek, valamint a legfrissebb tudományos eredmények beépítésére a gyakorlatorientált, integrált szemléletű képzésbe. Meg kell vizsgálni az osztatlan, ötéves (MSc) képzés bevezetésének lehetőségét a növényorvos képzés rendszerébe. Gondoskodni kell magasan kvalifikált, élelmiszerlánc-szemléletű növényvédelmi szakemberek oktatásáról és továbbképzéséről: a természet megújuló erőforrásainak környezetkímélő felhasználása, ezen belül az integrált növényvédelem mint a technológia szerves részének alkalmazása a teljes termesztési folyamatban kiemelt kulcsterületek.

Az élelmiszergazdasághoz nagyon szorosan kötődő állatorvos-tudományi képzés esetében az országban egy intézmény található, amely elősegítette a szaktudás koncentrációját. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy míg a klinikus állatorvosi képzés mérsékelten, de az ország gazdasági helyzetével arányosan módon fejlődött, a hagyományosan az állatok tartásához, élelmiszer-elállításhoz kapcsolódó szakterületek oktatási rendszere nem változott. Az új viszonyokhoz való alkalmazkodás hiányát jelzi az is, hogy a végzős diákok jelentős része csak a kisállat- vagy lóorvoslás felé fordul, a mezőgazdaságba való bekapcsolódás nem jelent számukra perspektívát.  Tekintettel arra, hogy az élelmiszerlánc-felügyelet terén bizonyos feladatokat csak állatorvos végezhet, kiemelt fontosságú, hogy a nyugdíjba vonuló vagy más ok miatt távozó állatorvosok megüresedő álláshelyeit állatorvosokkal lehessen betölteni. A vidéki állatorvos-társadalom szakmai utánpótlása elapadt, ami mára a totális elöregedéshez vezetett, a szakemberek legfeljebb 5 éves távlatban tartják még fenntarthatónak a jelenlegi rendszert. Erélyes lépésekre van szükség azért, hogy ezeket a folyamatokat már a felsőoktatásban befolyásolni lehessen, amihez nélkülözhetetlen a gyakorlati igényekhez való közeledés, az élelmiszerlánc-szemlélet kifejezett erősítése, az állatorvostan-hallgatók élelmiszerlánc-biztonsági, közigazgatási felkészültségének, valamint a menedzsment-készségek fokozása.

Az egészségügyben, vagyis az orvosképzésben és az egészségügyi szakdolgozók képzésében szintén nagy jelentőségű az élelmiszerlánc-biztonság tudományos alapjainak és gyakorlati szempontjainak megismerése, az új információk megszerzése és az ismeretek felfrissítése. Ez alapvető jelentőségű mind az élelmiszer-eredetű megbetegedések korai diagnosztizálásában, az élelmiszer-fertőzési, -mérgezési események humán oldali felderítésében, valamint a fokozott egészségi kockázatú csoportok számára nyújtott tanácsadásban. Ennek érdekében erősíteni kell a humán egészségügyi- és az állatorvos-képzés összehangolását, valamint támogatni kell a két szakma képviselőinek tudományos és klinikai gyakorlati együttműködését. Hasonlóképpen célszerű lenne az állatorvosi, valamint az agrár- és az élelmiszermérnök-képzés tanterveinek összehangolása is az élelmiszerlánc-biztonság oktatása területén.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek képzése területén is előrelépésre van szükség. A hatósági ellenőrzésekkel szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény az egységes szemléletű ellenőrzés. Az élelmiszerlánc-felügyelet területén különböző végzettséggel (állatorvos, humánorvos, élelmiszermérnök, növényorvos, agrármérnök, kertészmérnök stb.), szakképesítéssel és szakmai tapasztalatokkal rendelkező személyek dolgoznak. Az élelmiszerlánc-felügyelet hatékonysága érdekében szükséges e – különböző szintű iskolai végzettségű – szakemberek rendszeres, egységes szemléletű, strukturált rendszerben való alapképzése, majd továbbképzése. Csak így várható el továbbra is egységesen magas színvonalú és azonos szemléletű felügyeleti munka az ország minden részében.

Képzések rendszere

Az élelmiszerlánccal kapcsolatos tudás folyamatos, dinamikus fejlődésének, az ismeretanyagok bővülésének köszönhetően az egyszer már megszerzett tudás, ismeret idővel kevésnek bizonyul, és elkerülhetetlenné válik az állandó, egész életen át tartó tanulás (lifelong learning). Ez az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére igaz, az élelmiszerlánccal foglalkozó vállalkozók, a hatóság, a tudományos szakemberek korszerű (szak)képzettsége, szakmai felkészültsége napjainkra elengedhetetlenné vált. Az élelmiszerláncban érintett szakemberek részére meg kell teremteni az élethosszig tartó tanulás feltételeit, biztosítva, hogy a különböző szakképzési rendszerekben az élelmiszerlánc-biztonság területén akár már az általános iskolától, a szakirányú középiskolán és felsőoktatáson át a posztgraduális iskolarendszerű és a nem iskolarendszerű képzésekig, egymásra épülő módon, koherens, korszerű tudásszint alakuljon ki.

Tervezett intézkedések:

★ A legfontosabb fogyasztói, higiéniai, élelmiszerlánc ismeretek oktatása bölcsődés-óvodás kortól kezdve (tematikák kidolgozása; Nemzeti Alaptantervbe emelés; pedagógusok alap- illetve továbbképzése)

★ Az élelmiszerlánc-biztonság területén a szakiskolák rendszerének átalakítása, szaktanácsadási központként történő működtetése, élelmiszerláncban dolgozók időszaki továbbképzése (szakiskolák bevonása az alapismereti képzésbe; tankönyvek, jegyzetek felülvizsgálata; gyakorlati képzés feltételeinek megteremtése)

★ Szakirányú felsőfokú oktatásban az élelmiszerlánc-szemlélet meghonosításának elősegítése (növényvédelmi képzés felülvizsgálata; állatorvos képzésben az élelmiszerlánc-biztonsági, közigazgatási felkészültség fokozása; humán egészségügyi és állatorvos-képzés összehangolása)

★ Élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek egységes szemléletű, alap- és továbbképzése (továbbképzési rendszer feltételeinek megteremtése)